Bemutatás
A Hévíztől nyugatra elterülő észak-déli irányban közel 4 km hosszan elnyúló település a 75-ös főút mellett fekszik. A Kis-Balatonhoz közel fekvő üdülőfalu a csöndes környezetben pihenni vágyóknak kínál lehetőségeket, ahol a falusi vendéglátás mellett az egészség- és a wellness-turizmus szolgáltatásai is elérhetők.
LEGFRISSEBB HÍREK
November 4-én semmisülhet meg a NASA Swift űrtávcsöve
Közel 22 év szolgálat után visszatér a Föld légkörébe a NASA Swift űrtávcsöve, amely a világegyetem leghatalmasabb robbanásait tanulmányozta. Az űreszköz várhat... Miért vonulnak utcára Nyugat-Európában? A bizalom is megrendültA sport-tao 1407,9 milliárdjának közel fele száz szervezethez kötődikBajnokok Ligája: ma akár öt magyar játékosért is szoríthatunkKang: így alszanak melegen a 10 fok alatti észak-kínai otthonokbanMatekfeladat: 40−8×4+6:2, itt csúszhat el a fejszámolásJørgensen duplázott, a LASK 4-0-ra verte a Slovant a BL-benMagyar Péter az Állambiztonsági Levéltárból jelentkezik beFeledy Botond menesztése: 84 milliós tanácsadói ügy került előFejes Pétert választotta legfőbb ügyésszé az OrszággyűlésGyurcsány Ferenc és párja 180 kilométert gyalogolt az El CaminónAkár 100 ezer forint feletti bírságot is kaphatsz, ha ez hiányzik otthonrólTájszólás-kvíz: tudod, mit jelent a Székelyföldön használt pityóka?